Jön a G.I. Joe 3

Jön a G.I. Joe 3

News

Sok filmrajongó nem éppen pozitív előjelekkel várta a G.I. Joe: Megtorlás bemutatóját. Az akciófilm-folytatás az eredetileg tervezett premierhez képest kilenc hónapos csúszással került a mozikba, ráadásul az első rész szereplőgárdáját is alaposan megritkították és lecserélték. Ám úgy tűnik, a moziba járó közönség mégis lelkesen fogadta a nehézkésen visszatérő keményfiúkat: a 132 millió dolláros, globális nyitóhétvége alapján az elemzők arra számítanak, hogy a Megtorlás hamarosan le fogja körözni a 2009-es első epizód összbevételét.

Az anyagi siker láttán a Paramount nem sokat tétlenkedett: a stúdió rögtön bejelentette, hogy hőseink a közeljövőben harmadszor is katonáskodnak. Még nem publikus, hogy a második rész új szereplői, Dwayne Johnson és Bruce Willis visszatérnek-e, mint ahogy az sem, hogy mi lesz Channing Tatum sorsa, aki az első G.I. Joe sztárja volt, de a Megtorlásban sokkal kisebb szerepben bukkant fel. Egyelőre elégedjünk meg a ténnyel, hogy már biztosan lesz G.I. Joe 3!