Egy haldokló rajongó már látta az új Star Trek-filmet

Egy haldokló rajongó már látta az új Star Trek-filmet

News

Amerikában májustól, nálunk júniustól játsszák a mozik a Star Trek új epizódját, amely a Sötétségben - Star Trek címre hallgat. J.J. Abrams rendező filmje az év egyik legjobban várt produkciója – a rajongók már rongyosra nézték a látványos sci-fi előzeteseit. Egy Star Trek-fanatikus azonban már magát a filmet is látta: a jó szívű rendező úgy döntött, hogy egy haldokló rajongónak megmutatja a már majdnem teljesen kész mozit.

A Next Movie portál értesülése szerint a kezdeményezés karácsonykor indult, amikor egy Dan nevű, 41 éves, gyógyíthatatlan rákban szenvedő Star Trek-rajongó barátai és családtagjai kétségbeesett felhívást publikáltak a neten. Az írásból kiderül, hogy Dannek már csak néhány hete van hátra, és semmiképp nem élné meg az általa mindennél jobban várt májusi premiert. A felhívás eljutott J.J. Abrams-hez, akit borzasztóan megráztak, egyben meg is hatottak a kérlelő sorok, és rögtön teljesítette is a kívánságot: meghívta Dant és feleségét, és egy privát vetítésen mutatta be nekik a filmet.