Demi Moore elválik Ashton Kutchertől

Demi Moore elválik Ashton Kutchertől

News
Miután az utóbbi időben több pletyka is napvilágot látott Ashton Kutcher különböző kicsapongásairól, és a rossznyelvek szerint Demi Moore sem volt éppen szent, talán nem annyira meglepő, hogy a 49 éves színésznő hivatalos közleményben jelentette be, hogy elválik tizenhat évvel fiatalabb férjétől. "Nagy szomorúsággal, nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy véget vetek hat éve tartó házasságomnak Ashtonnal. Vannak bizonyos értékek és eskük, amiket nőként, anyaként és feleségként szentnek tartok, és úgy döntöttem, hogy ebben a szellemben kívánom tovább folytatni az életemet. A mostani időszak próbatétel elé tesz engem és a családomat, ezért ugyanolyan együttérzést és diszkréciót kérek, mint bárki, aki ebbe a helyzetbe került" – nyilatkozta Demi. Férjura sem késlekedett sokáig a nyilvános, hivatalos válasszal: „Mindig nagy becsben fogom tartani a Demivel töltött időt. A házasság a világ egyik legnehezebb dolga, amely sajnos néha bukással végződik.” A pár 2005 szeptembere óta élt (ezek szerint nem felhőtlenül boldog) házasságban.