Kristen Stewart majdnem fenékizom-szakadást okozott Robert Pattinsonnak

Kristen Stewart majdnem fenékizom-szakadást okozott Robert Pattinsonnak

News

Robert Pattinson bevallotta, hogy kis híján roppant kellemetlen sérülést szerzett az első Alkonyat-mozi forgatásán. A színész a Total Film mozimagazinnak adott interjút, és a riporter megkérdezte tőle, mit tanácsolna fiatalabb önmagának. Edward Cullen megformálója poénosra vette a figurát, és megosztott a világgal egy anekdotát a franchise-indító 2008-as mozi forgatásáról.

„Az első jelenet első felvételénél odafutottam Kristenhez, és leguggoltam, hogy felvegyem. Majdnem elszakadt a fenékizmom, mert rosszul hajoltam le. Szóval ’ne guggolj olyan mélyre!’ – én ezt tanácsolnám magamnak.” – nyilatkozta Robert, aki arra is kitért, hogy a romantikus vámpírsorozat mennyiben változtatta meg az életét.

„Mostanra bizonytalanabb lettem és visszavettem az egómból. Nagyon kúlnak képzeltem magam az első rész után. A sikert úgy dolgoztam fel, hogy nyolc hónapig szétbuliztam magam. Szép idők voltak. A kezdeteknél minden más volt, de ahogy egyre híresebb lesz az ember, úgy lesz egyre konzervatívabb. Most már félek mindentől, szeretek inkább otthon maradni.” – ismerte be a sztár.

Az utóbbi napokban felmerültek olyan pletykák, hogy Robert és hűtlenkedő ex-barátnője, Kristen Stewart újra együtt vannak, de Rob egyáltalán nem kommentálta ezeket a híreszteléseket.