Bond béna kütyüjei

Bond béna kütyüjei

News

Rengeteg bosszúságot okoz a koronavírus-helyzet a Nincs idő meghalni alkotóinak. Nem elég, hogy a járványnak köszönhetően sokadik alkalommal is el kellett halasztani Daniel Craig utolsó James Bond-filmjének bemutatóját, most kiderült, hogy az október 8-ra csúsztatott premier miatt egyes jeleneket újra kell forgatni és vágni. A legfrissebb hírek szerint olyan probléma merült fel, amelyet korábban el sem tudtunk volna képzelni egy 007-es kalandnál: egyszerűen bénák a filmben látható kütyük.

Az alkotásban látható bizonyos tárgyak ugyanis újdonságnak számítottak a 2019-es forgatás idején, de az évek múlásával mindennapossá, vagy adott esetben elavulttá válnak, mire idén ősszel végre a közönség elé kerülhet a produkció. Ez újabb anyagi ráfordítást jelent a filmet gyártó három cég, az MGM, a Universal és az EON Productions számára, amelyek már az első halasztásnál is 50 millió dollárt buktak. Azonban kénytelenek lesznek újra megnövelni a költségvetést, hiszen senki nem akarhatja, hogy a 007-es ügynök szégyenszemre divatjamúlt eszközökkel villogjon a vásznon.